Apart from the vast collection of vintage parts, we offer complete component sets - both Shimano and Campagnolo - either NOS or dismantled from lightly used or shop demo bikes! Please contact us, if you have any questions concerning these sets and their compatibility with your bike frame!
GROUPSETS
Copyright (c)1989 by Robert Fishell
[Az előző rész tartalma: Egy szemeteskuka mögött hasalva, Spike felidézi gyermekkorát, a tengerészetnél teljesített szolgálatát, az egyetemi éveket és rosszul sikerült kerékpáros karrierjét. Elmeséli az Amerikai Gazdasági Holocaust kezdetét, a Húszak előretörését, mely teljesen megfojtotta az ország politikai vezetését. Elmeséli minként vált a Kerékpáros Törvény a forrófejű bunkók gyilkolászó eszközévé, és hogyan vált ő belőle egy felfegyverzett, kétkerekű gerilla, aki arra esküdött fel, hogy megtisztítja Detroitot a gépiesített négykerekű gyilkosoktól... 1998-at írunk. Egy ember szembeszáll a gépjárművek uralma ellen. Most viszont saját életéért küzd�]
Zuhogtak a töltények az égő csomagszállító teherautó irányából, melyek részben a kuka acél faláról pattantak le, részben a mellettem lévő beton falat aprították. Éreztem, hogy amint kifogy a lőszerem, ez a rámpa alatti kétszer fél méteres beton vályú lesz a koporsóm. A maradék három kézigránátból az egyiket a kuka felett az égő roncs irányába hajítottam. Valamit biztos jól csinálhattam, mivel a puskaropogás abbamaradt. Kihasználva a tűzszünetet, kihajoltam a kuka mögül megnézni, hogy mi történt. Ahogy a füst kicsit vékonyodott, láttam, hogy legalább hét szürke egyenruhás fekszik a földön, mely közül kettő még láthatóan mozgott. Kettő sérülten kúszott visszafelé a teherautó mögött álló társaihoz. Úgy tűnt, hogy körülbelül hat másik álrendőr fogadta őket. Mindegyik pisztolyt tartott a kezében.
"Most már biztos, hogy nem próbálnak még egy frontális támadást." - gondoltam. Majdnem a támadók felét elintéztem ezzel a egy gránáttal, de ilyen szerencsém nem lesz még egyszer. Ha ott maradnak a roncs mögött, akkor kézigránáttal nem érem el őket. Ehhez ki kellene jönnöm a fedezékemből, és ez, ebben a helyzetben, egyenlő az öngyilkossággal. Elmenekülni biztos, hogy nem tudnék. Valószínűleg berendezkednek a kifárasztásomba, és megvárják, míg újabb, jobban felszerelt egységek érkeznek.
A CFGMC (Chrysler-Ford-General Motors Corporation) volt a Húszak legerősebb, legnagyobb és legelvetemedettebb tagja. Az Egyesült Államok közlekedésének egészét ők irányították. Hatalmuk alá tartozott a földi, vasúti, vízi és légi szállítás. A CFGMC elnöke automatikusan az Egyesült Államok elnöki tisztjét is megkapta. Az utóbbi időben sokszor voltam napirenden. Egyre nagyobb célpontokat semmisítettem meg, és ezek mind a CFGMC fennhatósága alá tartoztak. Múlt héten, példámat követve, egy csoport kerékpáros körbe merte kerekezni a Fehér Házat, hogy ezzel tiltakozzon a korporalista uralom ellen. Senki nem mert hozzájuk nyúlni. Iacocca minden bizonnyal kiadta a parancsot, hogy minden áron kapjanak el. Valószínűleg minden kerékpárost CFGMC területre üldözték vagy csalogattak, és ott hozzám hasonló módon mindegyiket le készültek mészárolni. Ezek szerint most szerencséjük volt - vagy csak azt hitték. A teherautó sofőr és a hét biztonsági őr már alulról szagolja az ibolyát. Lehet, hogy azért rontottak nekem, mert a parancs szerint élve akarnak elfogni. Most már valószínűleg nem ragaszkodnak ehhez a kitételhez. Ismét kikukkantottam, és láttam, ahogy a maradék hat tanácskozik távol a felgyújtott roncs mögött. Lehet, hogy ki tudom használni bizonytalanságukat�
Letéptem a trikóm fehér ujját, és meglengettem a kuka mellett. Hallottam, ahogy egy hang azonnal tűzszünetet rendel el. Rá néhány másodperccel ugyan az a hang már a hangosbeszélőn keresztül a következőt ordította: "Dobja el a fegyvereit, és felemelt karokkal jöjjön elő."
"Ennek ilyen szegényes a szókincse?" - gondoltam. Már kezdett az agyamra menni ezzel az akciófilm-dumával.
"Az anyádba, te seggfej!" - ordítottam vissza.
"Vigyétek el a sebesültjeitek. Addig nem tüzelek!"
Egy pár percig csend volt. "Gyertek értük, mert elvéreznek" - kiabáltam ismét.
"Csak egy feltételem van:" - folytattam "hagyjátok a kerékpáromat ott, ahol van!"
A kerékpárom, a ronccsá görbült hátsó kerekévek és törött hátsó agyával ott feküdt a rámpa előtt, közel a halott vagy haldokló egyenruhásokhoz. A kerékpáros táskában volt még nyolc kézigránát, egy 44-es kaliberű Magnum és egy csomó töltött tár a Mac-10-eshez. Az egyik oldalon kiszakadt a táska anyaga és mindenki számára látható volt annak tartalma. Ha előttük odaérnék, akkor sokkal tovább kitarthatnék itt a fedezékemben. Talán még szó szoros értelmében ki is robbanthatnám magam. De, ha ők érnek oda hamarabb, akkor saját kézigránátjaimat fogják felhasználni ellenem. Végre két egyenruhás fegyvertelenül előbújt az egyik ronda szürke Plymouth mögül, amit a CFCMC rendőrei használtak. Először a sebesültek felé tartottak, de egy hirtelen mozdulattal irányt változtattak, és az egyik megfogta a tönkrement kerékpáromat. A másik a háta mögül kirántott egy pisztolyt, és tüzelni kezdett felém, fedezve a másikat, aki felemelte a bicajt és futott vele vissza a társaihoz. Ekkor az autó mögöttiek is tüzet nyitottak, így semmi esélyem nem volt arra, hogy valahogy megállítsam a kerékpár elrablását. A sérültek továbbra is az aszfalton hevertek. Senki se foglalkozott velük. Pár másodperc múlva a két tolvaj visszaért a kocsik mögé és a golyózápor abbamaradt.
Már régen elhatároztam, hogy senki se fog élve elkapni. Aki ehhez közel jut, az meghal. Ezért minden harci kerékpáromba beépítettem egy kis többletsúlyt: két kiló robbanóanyagot az alsó csőbe. A gyújtószerkezetet a szívemre erősített pulzusmérő vezérelte. Ha megállt a szívverésem, akkor a kerékpár bombává alakult át. A kibiztosító kapcsolót már akkor elfordítottam, amikor megláttam a felém hajtó csomagszállító teherautót. Az aktivizáláshoz már csak annyi kellett, hogy elhitessem a kerékpárral, hogy halott vagyok. Lehasaltam a beton vályúba, benyúltam a trikóm alá és letéptem magamról a mellemre erősített az adókészüléket. Néhány másodperc múlva egy hihetetlenül erős robbanás rázta meg a mellettem lévő épületet. És ez az épület vagy 120 méterre volt a kerékpártól! Roncsok darabjai hullottak a levegőből. Utána teljes csend honolt. Előbújtam a beton vályúból, mely akár sírom is lehetett volna.
A kuka mögül felmértem a károkat. Az autók, melyek pár perccel ezelőtt még az egyenruhások fedezékéül szolgált, most össze-vissza, egymás hegyén-hátán lángba borulva hevertek a gyárudvaron. A robbanás helyén egy füstölgő kráter volt. Odamentem a kézigránát robbanás sérültjeihez. Az egyik magára hagyott egyenruhás még életben volt. Amikor meglátott, a mellette heverő pisztoly után nyúlt. Nem tétováztam, és a MAC-10-esből leadtam egy sorozatot a pisztoly felé, ami úgy repült tova, mint a slaggal elsöpört levél. A férfi elszörnyedt. Érezte, hogy nincs már esélye. Szánalmas tekintettel néztem vissza rá. Valószínűleg őt is csak besorozták ebbe az alakulatba. Biztos valami szegény, buta srác volt, aki nem talált semmilyen tisztességes munkát. Odamentem hozzá, és lecsatoltam az övét. Elkötöttem vele vérző lábát, és oldalra fektettem. Felvettem a földről egy fém tárgyat és becsúsztattam az ingzsebébe. A tárgy kerékpárom kézzel vert ezüst címere volt. A robbanás miatt elég rossz állapotban volt, de tisztán látni lehetett a rajta lévő buldogot, mely vicsorító pofájában egy kormánykereket tart. Nyakörvén a felirat: SPIKE.
"Add oda a főnöködnek!" - súgtam a szerencsétlen egyenruhás fülébe.
Szirénák sivítását hallottam dél felöl. Minden bizonnyal ez volt az erősítés. A gyár bejáratánál találtam egy épségben maradt autót. Beültem és ötven kilométert tettem meg vele. Ott egy géppisztolysorozattal felgyújtottam, majd gyalog tettem meg az utolsó tíz kilométert a reptérig. Hazarepültem Illinois-ba, ahol először néhány napig csak pihentem. Utána rögtön nekiálltam, hogy egy új, teljesen felszerelt harci kerékpárt készítsek. Rengeteg dolgom volt még az utakon.